A kérdéseire MUDr. Jan Boženský adott válaszokat.

pediatr

MUDr. Jan Boženský a Károly Egyetem Orvostudományi Karán Hradec Králové-ban végzett. 1994 óta foglalkozik a gyermekgyógyászattal. 1999-ben tette le pediátriai szakvizsgáját, majd 2000-től az ostravai Vítkovice Kórház gyermekosztályának vezetője.

Tagja a Cseh Pediátriai Társaságnak és a J.E. Purkyně Cseh Orvostudományi Egyesület Cseh Obezitológiai Társaságának, 2010 óta tagja a Cseh Obezitológiai Társaság Gyermek Obezitológiai Osztálya bizottságának. Továbbá tagja a Cseh Táplálkozástudományi Társaságnak is (amely tagja az európai és nemzetközi táplálkozástudományi társaságoknak, mint pl. a FENS, IUNS), és 2016 óta tagja az Igazgatótanácsnak.

2002 óta a gyermekobezitológiai járóbeteg osztályért felelős, klinikai gyakorlatában pedig a gyermekobezitológia és táplálkozástudomány, gyermeknefrológia, szonográfia és intenzív ellátás területére szakosodott. Gyermek táplálkozástudomány témakörben ad elő és publikál, az Ostravai Orvostudományi Karral együttműködve pedig számos olyan kutatási projektben vesz részt, amelyek a gyermekek táplálkozásával és elhízásával foglalkoznak.

pediatr
Ha a gyermek változatos étrendje tele van gyümölccsel és zöldséggel, az olyan készítmények, mint például a Marslakócskák FUTURA alkalmazása nem haszontalan?
A vitaminok és ásványi anyagok kiegyensúlyozott étrenddel történő bevitele nyilvánvalóan a legideálisabb, ám sok gyermek nem fogyaszt elegendő mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget, amely fedezi ezek javasolt napi adagját. Néhány gyermek pedig kifejezetten visszautasítja a gyümölcs és zöldség fogyasztását. A FUTURA termékek nem helyettesítik a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet, csak kiegészítik azt. A kiegyensúlyozott, vegyes étrend a gyermek egészséges fejlődésének alapfeltétele.
Miért adjak Marslakócskák FUTURÁ-t a gyermekemnek mindennap? Nem lenne elég csak járvány vagy megfázás idején?
A Marslakócskák FUTURA készítmények hatóanyagtartalmát a gyermekek egészséges fejlődésének figyelembevételével alakították ki a különböző életkorokban. Ezért lehet őket mindennap szedni. Azokban az időszakokban, amikor gyakrabban fordul elő megfázás, a PROimun MAX alkalmazását javasoljuk, amelynek összetevői hozzájárulnak az immunrendszer aktív támogatásához. A megfelelő adagolással kapcsolatban forduljon tanácsért gyógyszerészéhez, vagy olvassa el a termék csomagolásán található információkat.
Hogyan lehetséges, hogy a gyermek akkor is beteg lesz, ha mindennap szedi a FUTURA termékeket?
A gyermekek immunrendszere fokozatosan tanul meg ellenállni a vírusoknak és a baktériumoknak. A FUTURA termékek hosszú távú alkalmazása támogatja az immunrendszert és a gyermek egészséges fejlődését.
Ennek ellenére nem garantálható teljes bizonyossággal, hogy a gyermek nem fog elkapni egy egyszerű náthát sem; de ez nem is lenne természetes és szükséges is immunrendszerük megfelelő fejlődéséhez.
Mik a gyermekek kognitív funkciói? Hogyan fejleszthetem őket, és miért kellene?

A kognitív funkciók (néha rekognitív funkcióknak is nevezik) az emberi psziché egyik legfontosabb területei. Központjaik az agy különböző részein helyezkednek el. A kognitív funkciók közé tartozik a memórián kívül a koncentráció, a figyelem, a beszédfunkciók, a gondolkodás gyorsasága és az információ megértésének képessége. Kisgyermekeknél a kognitív funkciók fejlődése a legkiemelkedőbb. Ez az oka annak, hogy ez az időszak olyan fontos és érzékeny.
 
A FUTURA 1-3 és a FUTURA 3-6 termékekben található vas a vörösvérsejtek fő összetevője, amely oxigént szállít el az egész szervezetnek. Mivel ezek a vörösvértestek oxigént szolgáltatnak az agy számára is, jelentősen hozzájárulnak a kognitív funkciók fejlődéséhez is.
 
A FUTURA 6-9 DHA-t (dokozahexaénsavat) tartalmaz. Ez a vegyület az úgynevezett esszenciális omega-3 zsírsavak csoportjába tartozik. Az emberi szervezet nem képes megfelelő mennyiségben előállítani őket, ezért kell rendszeresen és elegendő mennyiségben fogyasztani egy jól összeállított étrend részeként. Az omega-3 zsírsavak jelentős mennyiségben vannak jelen az agyban, és így hozzájárulnak annak megfelelő fejlődéséhez és működéséhez.

Milyen mennyiségben tartalmaznak a FUTURA termékek egészségtelen vegyi anyagokat? Nem ártanak ezek a készítmények a gyermekeknek (különösen, ha rendszeresen szedik)?
A Marslakócskák FUTURA főleg vitaminokat, ásványi anyagokat és növényi kivonatokat tartalmaz. Ezek olyan dózisokban vannak jelen a termékekben, amelyek naponta alkalmazva támogatják a gyermekek egészséges fejlődését. Természetesen mindent többször ellenőriznek, és mindennek szigorú normáknak kell megfelelnie. Az adalékanyagokat úgy választják ki, hogy a lehető legenyhébbek legyenek az érzékeny gyermeki szervezet számára, ugyanakkor biztosítsák a termék minőségét, a higiéniai előírásokat és az eltarthatóságot.
Előfordulhat-e a gyermekeknél bizonyos vitaminok túladagolása?
Ha betartja az ajánlott adagolást, úgy még akkor sem kockáztatja a túladagolást, ha a gyermek nagyobb mennyiségű vitamint fogyaszt gyümölcsből. Ugyanakkor szem előtt kell tartani a kiegyensúlyozott gyümölcs- és zöldségfogyasztást, ami azt jelenti, hogy a gyermekeknek nem szabad nagy mennyiségben egyfajta gyümölcsöt vagy zöldséget fogyasztani. Ez akkor is így van, amikor a gyermek nem szed semmilyen étrend-kiegészítőt. Ha a gyermek véletlenül egyszerre elfogyaszt egy teljes doboz FUTURA-t, a szervezete akkor is képes lesz kiüríteni a felesleget. Tehát még ez sem jelent jelentős kockázatot a gyermek számára. Rövid távú emésztési zavart, hányingert, hasmenést vagy egyéni mellékhatásokat azonban okozhat, ezért javasoljuk, hogy tartsa a dobozt gyermekektől távol.
Mi van akkor, ha a gyermek valamilyen gyógyszert vagy egyéb étrend-kiegészítőt szed? Káros lehet-e a FUTURA termékekkel való kombináció?
Nem áll fenn mellékhatások kockázata, ha a FUTURA-t a közismert láz- és fájdalomcsillapító gyógyszerekkel egyidejűleg alkalmazzák. Ha gyermekének hosszútávú gyógyszeres kezelést írnak elő, konzultáljon gyermekorvosával bármely étrend-kiegészítő alkalmazása előtt. Határozottan nem ajánlott két vitaminkészítményt kombinálni gyógyszerészével vagy kezelőorvosával történő egyeztetés nélkül.
Jobb vitaminokat vásárolni Marslakócskák FUTURA étrend-kiegészítő formájában, vagy inkább friss gyümölcs és zöldség formájában?
A Marslakócskák FUTURA termékcsalád  a vegyes és kiegyensúlyozott étrend kiegészítésére szolgál, és semmiképpen sem helyettesíti azt. A friss gyümölcsök és zöldségek változnak az expanzív növekedés hatására, csakúgy mint vitamin- és ásványianyag tartalmuk. Továbbá a környezetszennyezés és az aktívabb életmód hatására növekszik a szervezet vitamin- és ásványianyag szükséglete is. A FUTURA kiegészítheti a gyermekek  szervezetének megfelelő működéséhez szükséges hatóanyagok kiegyensúlyozott arányát. Még akkor is, ha nem tudja pontosan követni, hogy gyermeke mennyi gyümölcsöt és zöldséget fogyaszt az óvodában vagy az iskolában, a FUTURA termékek érzékenyen biztosítják azokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, amelyekben a gyermekek szervezete leggyakrabban hiányt szenved vagy amelyek nélkülözhetetlenek ebben az időszakban.
Lehetséges-e, hogy a gyermekek a FUTURA termékek szedésével hízzanak? Károsak a gyermekek fogaira?
A napi adag minimális energiatartalmának köszönhetően gyermekei nem fognak hízni attól, ha rendszeresen szedik a termékeinket. Ugyanakkor, annak köszönhetően, hogy a cukrot mesterséges édesítőszerekkel helyettesítik, a FUTURA nem okoz fogszuvasodást, és nem vékonyítja el a gyermekek fogzománcát. A szirup tartalmaz csak egy kevés cukrot az ízének javítása végett, és hogy a legfiatalabb gyermekek számára fogyasztható legyen, de ilyen kis dózisnak nincsenek káros hatásai. A gyermekek számára az édesített üdítőitalok fogyasztása jelentõsen nagyobb kockázatot jelent mind a testtömeg, mind a fogszuvasodás tekintetében.
A gyermekek szervezete képes hatékonyan feldolgozni a FUTURA készítmények összes hatóanyagát?
A FUTURA a hatóanyagokat olyan formában tartalmazza, amelyek a gyermekek szervezetében könnyen felszívódnak, még az egyes gyermekek változatos étkezési szokásai mellett is.
Mi a különbség a FUTURA és a PROimun között?
Ahogy a gyermek nő és fejlődik, azok a vitaminok és anyagok, amelyekre a gyermeknek a leginkább szüksége van egy adott korosztályban, fokozatosan változnak. A FUTURA termékcsalád tagjai összetevőikkel hosszú távon támogatják az egészséges fejlődést. Ez a termékcsalád a gyermekek korának megfelelően különböző termékekből áll. Amikor az immunrendszernek fokozott támogatásra van szükséges, pl. a nagyobb kockázatú megfázásos időszakokban, akkor a PROimun használata javasolt.

Kérdése van? Írjon nekünk.